Ezt már ne…Falus Ferenc tüdőgyógyász pár perce bejelentette az ÉV LEGROSSZABB hírét!>>> Ez bizony Téged is érint! >>>

Hirdetés
Ezt már ne…Falus Ferenc tüdőgyógyász pár perce bejelentette az ÉV LEGROSSZABB hírét!>>> Ez bizony Téged is érint! >>>
Hirdetés

Falus Ferenc: a beoltottak is képesek megfertőződni és továbbadni a vírust!

/Falus Ferenc korábbi országos tisztifőorvos az ATV Start című műsor vendége volt, melyben elmondta, szerinte nagyon pozitív, hogy akik megkapták az oltást, azok közül senki még enyhe tünetekről sem számolt be eddig\./

Hirdetés
 Úgy gondolja, a briteknél észrevett, gyorsabban terjedő koronavírus-mutáció azért kelt aggodalmat, mert még nem lehet sokat tudni róla, szerencsére azonban a kifejlesztett vakcinára az új mutáció is érzékeny.

Az oltási terv kapcsán megjegyezte, hogy erről volt egy uniós megállapodás, hogy először az egészségügyi dolgozókat, majd az idősotthonokban lakókat, ezt követően pedig a kritikus infrastruktúrában lévőket kell oltani, majd később az egyéb társadalmi csoportokat.

Hirdetés
Falus szerint nyár végéig el fog tartani az oltás ebben az ütemben – hangzott el a műsorban.

(Ez is érdekelheti: A Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója elárulta: így halad a koronavírus elleni védőoltások beadása)

Elmondta, hogy akiket beoltottak, azok is képesek megfertőződni és továbbadni a vírust, de nem produkálnak tüneteket. Ezért továbbra is hordani kell a maszkot és tartani az egyéb intézkedéseket.

Hirdetés
Falus számításai szerint 3 millió embert kell beoltani, 2 millióan pedig már valószínűleg átestek rajta. Hozzátette: az influenza elleni oltást továbbra is mindenkinek ajánlja.

A teljes interjút itt tekintheti meg:

2020. december 28. (hétfő), 17:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26
Hirdetés

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Hirdetés
Hirdetés