Gyász!Drámai hír érkezett!: Meghalt a magyar tévés

Hirdetés
Gyász!Drámai hír érkezett!: Meghalt a magyar tévés
Hirdetés

Életének 74. évében elhunyt Apró Attila, a Magyar Televízió egykori főrendezője - közölte a család hétfőn az MTI-vel.

Apró Attila 1947. február 3-án született Budapesten. /Édesanyja \(Weninger Erzsébet\) első házasságából született féltestvére, Petrovics Emil kétszeres Kossuth\-díjas és kétszeres Erkel Ferenc\-díjas zeneszerző\./

Hirdetés

Apró Attila tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte 1966 és 1969 között, majd 1981 és 1985 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt.

Eközben 1971-től 1976-ig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezőjeként dolgozott, míg 1972 és 1976 között a Magyar Televízió külső munkatársa volt, majd 1976-tól belső munkatársa lett. 1984 és 1987 között a rendezői osztály osztályvezetője, 1987-1990 között pedig a szerkesztőség vezetője volt.

Hirdetés
1997 óta dolgozott az Eastern Kft. producer-rendezőjeként, 2004-ben lett főrendező.

Apró Attila nevéhez fűződik többek között a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenye (1974-2002), a Játék határok nélkül (1993-1997), a Zene-zene-zene (50 adás), a Remekművek (18 adás) és a Zenebutik (100 adás) rendezése.

Operafilmet rendezett más alkotások mellett Verdi Traviata, Gounod Faust és Csajkovszkij Anyegin című operájából, balettfilmet Monteverdi Tankréd és Klorinda, valamint Sztravinszkij Pulcinella című zeneműveiből.

Hirdetés

Számos művészről készített portréfilmet, többek között Fodor Andrásról, Gulyás Dénesről, Doráti Antalról, Sass Sylviáról, Budai Líviáról, Szokolay Sándorról, Jandó Jenőről vagy Marton Éváról.

Nevéhez számtalan televíziós közvetítés rendezése fűződik, emellett színpadra vitte Mascagni Parasztbecsület, Leoncavallo Bajazzók, valamint Gounod Faust című operáit is.

Apró Attilát 1976-ban az MTV nemzetközi rendezőversenyének első díjával tüntették ki.

Hirdetés

(MTI)

2020. december 21. (hétfő), 21:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25
Hirdetés

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 14:12

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Hatalmas változás jön a Fidesznél: megléphetik azt, amire senki sem számított!

Földcsuszamlás a Fideszben: nagyágyúk sora tűnhet el a parlamentbőlNagyszabású átalakítás kezdődhet a FideszbenMég 2026...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 12:47

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmese

Kettétört két fiatal élet: tragikus balesetben hunyt el a tekevilágbajnokság ezüstérmeseKét húszéves fiatal vesztette...

Hirdetés
Hirdetés