Hatalmas a boldogság!Titokban összeházasodtak Hódi Pameláék! Jön a baba

Hirdetés
Hatalmas a boldogság!Titokban összeházasodtak Hódi Pameláék! Jön a baba
Hirdetés

A tavaszi koronavírussal terhelt időszak ugyan megtépázta Hódi Pamela és Tóth Bence kapcsolatát, aminek szakítás lett a vége. /Búcsút intettek egymásnak, ám mindössze két hetet voltak külön, amikor rájöttek, hogy továbbra is együtt szeretnének maradni\./

Hirdetés

– Kellett egy kis idő, hogy lenyugodjunk, és rájöjjünk, hogy nem jó: egymással akarunk lenni - kezdi a  Pamela, aki elárulta, hogy Bence a mosolyszünet alatt igazi úriemberként viselkedett, meglepetésekkel (többek között virágcsokrokkal, videoüzenettel, kézzel írott levelekkel, csokival halmozta el) míg el is érte a célját.

– Aranyos volt éreztem, hogy hiányzik, és nagyon szeretnék vele lenni - folytatja Pamela, aki a kis szünet közben rájött, hogy Bence a másik fele, aki mindenben segít neki, akire számíthat.

A kibékülésük után felgyorsultak az események.

Hirdetés
Egy nyári szombaton, e-mailen megérkezett Pamela pozitív koronavírus-tesztje, közben pedig kis csúszásban volt a menstruációja is.

– Ezért úgy döntöttem, hogy csinálok egy terhességi tesztet. Így történhetett meg, hogy egy órán belül ott volt a kezemben a pozitív COVID-tesztem és a pozitív terhességi tesztem is! – meséli Pamela, aki nem tudta teljes mértékben átérezni azt a hihetetlen örömöt, mert közben ott volt benne egy olyan vírus aminek nem ismertem a hatásait. Ráadásul kislányától, Natitól is távol kellett lennie ezekben a napokban-hetekben.

Hirdetés

Kellett pár perc, amire megnyugodott és felfogta, hogy másodszor is anyuka lesz.

– Hívtam az orvosomat, aki megnyugtatott, hogy semmi probléma nem lehet. Nagyon nehéz öt perc volt! De utána elkezdtünk örülni. Meglepett minket, hogy ilyen hamar összejött a baba: egyik nap megbeszéltük, szinte másnap már teherbe is testem. Bencének kikerekedtek a szemei! – magyarázza boldogan Pamela, akinek a nővére is várandós.

De a boldogság mellett egy váratlan nehézséggel is szembe kellett nézniük.

Hirdetés
Nem elég hogy Pamela beteg volt, az örömhír másnapján már kórházba is kellett szállítani!

– Szombaton megtudtam a pozitív eredményt, és vasárnap, amikor éjjel egykor kimentem a konyhába, rosszul lettem. Amikor megfordultam, hogy szóljak Bencének, megszűntem létezni, és elájultam, és be kellett vinni a kórházba... Hívtuk a mentőt, végül délelőtt 11-ig vizsgáltak, akkor jöhetett értem Bence - folytatja Pamela, aki az első sokk után megtudta, hogy minden rendben van a magzattal.

A szerelmesek elkezdték tervezni az esküvőt. Bár Pamela korábban egy nyári esküvőre vágyott, a baba mindent felülírt, így a lakodalom is előbbre került.

Hirdetés
Jó ideje már igazi családként várják Nati kistestvérét, akinek már a nemét is tudják, de úgy döntöttek, nem árulják el, szeretnék megtartani ezt a titkot maguknak.

2020. november 12. (csütörtök), 08:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53
Hirdetés

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Hirdetés
Hirdetés