Jolly nyíltan ki merte mondani! Párja  Barbara elsírta magát !Bebizonyosodott, amit azért eddig is sejtett mindenki:

Hirdetés
Jolly nyíltan ki merte mondani! Párja  Barbara elsírta magát !Bebizonyosodott, amit azért eddig is sejtett mindenki:
Hirdetés

 Barbara, művésznevén Barbie (22) már több mint egy éve együtt él az elvált Tarcsi Zoltánnal, Jollyval (42), de csak néhány hónapja kezdett el énekelni párja rajongóinak unszolására. /Legújabb dalában szerelmet vall kedvesének\./
Hirdetés

- Hat évig kislánykét énekeltem, de abba hagytam. Bár eleinte eszem ágában sem volt belevágni a zenei iparba, de tavasszal az amerikai élő bejelentkezésükkor hirtelen ötletként, inkább viccből, mint komolyan, könnyelműen kijelentettem, ha a 800 főt eléri a nézettség, akkor ott helyben dalra fakadok.

Hirdetés
A 30 másodperces kis rögtönzött nótámat nyolcezren látták – eleveníti fel a kezdeteket az egykori modell, akinek több dala is született azóta, ám Jolly, és immár az ő rajongói is egy mulatós nótát kértek.

- Több dalom is készült, de egy mulatóst is kértek, így júniusban még a karantén alatt megírta nekem Jolly az Úgy szeretlek én című nótát, amihez a klipet is leforgattuk a nyáron, de mostanra tolódott a dalpremier – meséli Barbara, akinek a barátnői is szerepelnek a klipben.

Hirdetés
– Ez a szerelem dala, a miénket is jelenti, mivel Jolly írta és én énekelem, de mindenkinek szántuk, aki boldog és szerelmes – tette hozzá Barbara.

2020. december 24. (csütörtök), 08:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26
Hirdetés

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Hirdetés
Hirdetés