Meghalt a kislány.Még csak hat éves volt .

Hirdetés
Meghalt a kislány.Még csak hat éves volt .
Hirdetés

Elena Desserich olyan volt, mint bármelyik másik kislány az ő korában. Szeretett rajzolni (rózsaszín volt a kedvenc színe), és tanár szeretett volna lenni, amikor felnő. /De sajnos minden hirtelen megváltozott\: az orvosok rákot diagnosztizáltak nála, amely gyógyíthatatlan volt és körülbelül három hónapot adtak neki\./

Hirdetés
Annak érdekében, hogy élvezze ezt a kevés időt, ami neki még hátra van, a szülei soha nem beszéltek neki a diagnózisáról.

Nem sokkal azután, Elena olyan beteg lett, hogy nyelési és beszéd problémái lettek.

Hirdetés
Ahhoz, hogy kommunikáljon a szüleivel, elkezdett jegyzeteket írni. De a szülei nem tudták, hogy Elena elrejtett néhány ilyen feljegyzést a ház körül – nyilván többet tudott, mint ahogy azt a szülei gondolták.

Eldugta a jegyzeteket az edények között, a fiókokban, a könyvekben… Mindegyikben azt írta, hogy szereti a családját. Az egyik feljegyzésében bocsánatot kért az apjától a betegségéért. Elena 2007 augusztusában halt meg.

Hirdetés
a szülei hónapokon keresztül találtak jegyzeteket szétszórva a házban, amikor a legkevésbé sem számítottak rá. Minden egyes jegyzet, amit találtak egy ütés volt számukra, mert arra emlékeztette őket, hogy lányuk elment, de ugyanakkor áldás is volt, mert emlékeztette őket, hogy a lányuk szerette őket a rövid idő alatt, amíg ezen a földön volt.

Néhány feljegyzésen csak annyi állt, hogy “szeretlek titeket”, és néhányon részletesebb rajz volt szívekkel.

Hirdetés
Néhány a kishúgához szólt, hogy felkészítse az iskolára. Az összes jegyzetet összegyűjtötték, és úgy döntöttek, hogy egy könyvben elmesélik Elena történetét és megosztják a jegyzeteit a világgal. A könyv címe: “Notes Left Behind.” A könyvből származó bevételt Elena szülei a rákot betegséggel foglalkozó csoportoknak adományozzák.

Egy kedvcsináló a könyvhöz:

Hirdetés

Nyugodj békében, Elena. Nyilvánvaló, hogy ő egy különleges lány volt, aki nagyon szerette a családját. És a jegyzeteken keresztül az emléke örökké élni fog. - harmonikum.com

2019. május 02. (csütörtök), 23:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 08:45
Hirdetés

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Hat éve nincs velünk Nagy Grófo: különleges síremléke őrzi a szeretett muzsikus emlékétGyermekei és családja méltó...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 08:45

Most ülsz le -ha megátod! Itt van Sulyok vagyonnyilatkozata ! Ennyi pénze van!

Most ülsz le -ha megátod! Itt van Sulyok vagyonnyilatkozata ! Ennyi pénze van!

Itt van Sulyok Tamás vagyonnyilatkozata: 100 millió forint feletti megtakarítással távozik a köztársasági elnöki...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 08:13

Fotókon Magyar Péter és Varga Judit egykori balatoni háza: meseszép a 300 millióért eladó ingatlan

Fotókon Magyar Péter és Varga Judit egykori balatoni háza: meseszép a 300 millióért eladó ingatlan

Nincs több visszaút: Varga Judit eladja a Magyar Péterrel közösen épített álomotthontVége lehet egy fontos korszaknak...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 07:34

Évtizedekre visszanyúló kapcsolat köti össze Magyar Pétert és Orbán Viktor feleségét!

Évtizedekre visszanyúló kapcsolat köti össze Magyar Pétert és Orbán Viktor feleségét!

Meglepő közös múlt: Lévai Anikó többször ringatta csecsemőként Magyar PétertEgy belvárosi séta közben került elő a...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 06:43

Óriási NKA botrány: milliókat számoltak el Tóth Vera és Szulák Andrea nevében – pedig fel sem léptek

Óriási NKA botrány: milliókat számoltak el Tóth Vera és Szulák Andrea nevében – pedig fel sem léptek

Papíron felléptek, valójában ott sem voltak? Tóth Vera és Szulák Andrea nevén is milliókat számolhattak el Újabb...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 05:54

Teljesen összetört Tóth Gabi, amikor az orvos közölte vele a diagnózist

Teljesen összetört Tóth Gabi, amikor az orvos közölte vele a diagnózist

„Nem mertem kimenni az utcára” – Tóth Gabi megrázó vallomása a pánikbetegségérőlAnnyira eluralkodott rajta a pánik,...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 05:32

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyász a rádiós világban: 50 évesen elhunyt a Csaba Rádió felejthetetlen hangjaMegrázó veszteség érte a rádió egykori...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 18:04

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a...

Hirdetés
Hirdetés