Több csontját eltörte a másfél éves nevelt gyermekének egy somogyi férfi, mert az nem hagyta abba a sírást

Hirdetés
Több csontját eltörte a másfél éves nevelt gyermekének egy somogyi férfi, mert az nem hagyta abba a sírást
Hirdetés

Több csontját eltörte a másfél éves nevelt gyermekének egy somogyi férfi, mert az nem hagyta abba a sírást.

/Védekezésre képtelen személy sérelmére folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 32 éves férfival szemben, aki többször is megverte az élettársa másfél éves gyermekét, míg a 21 éves anyának kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie\./

Hirdetés

A férfi 2020 májusában költözött össze élettársával, akivel közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves kisfiát.

Hirdetés
A kisgyermek ebben az időszakban gyakran volt nyugtalan, illetve sokat sírt, amely zavarta a fiatal párt.

A férfi ezért rendszeresen bántalmazta a kisfiút úgy, hogy az arcát, illetve testét több alkalommal is nagy erővel tenyérrel megütötte, és ha a kisfiú ettől sem hallgatott el, többször is 40-50 cm magasságból a rácsos gyermekágyba dobta.

Hirdetés
A gyermek július végéig több, egyenként is súlyos sérülést – így bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsont-törést – szenvedett el.

Az anya tudott a bántalmazásokról, azonban semmit nem tett. Még akkor sem, amikor a gyermek a töréses sérülésektől már lábra sem tudott állni. Egy júniusi orvosi vizsgálat során még el is hallgatta azok keletkezési módját, ezért a kisfiú megfelelő orvosi ellátásban sem részesült.

Hirdetés

A sérüléseket végül július végén a házi gyermekorvos észlelte, és beutalta a kisfiút a megyei kórházba, ahol az elvégzett vizsgálatok alapján egyértelművé vált, hogy a sérülések bántalmazásos eredetűek, ezért az intézmény értesítette a rendőrséget és a gyámhatóságot. A kaposvári nyomozók a bejelentést követően nyomban őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A kisfiú azóta felépült a bántalmazások során elszenvedett sérüléseiből, és gyermekotthonba került.

Hirdetés
Az ügyész letöltendő börtönt kért férfire és az élettársára is.

2021. január 07. (csütörtök), 18:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 11:26
Hirdetés

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követelik – a Nyitott Akták leállítását is sürgetik!

Tarr Zoltán lemondását követeli a Fidesz az aktahiba miatt – Magyar Péter már bocsánatot kértTarr Zoltán miniszter...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 10:05

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Szijjártó körül óriási a botrány: most már tényleg szorulhat a hurok!

Nyomozók a külügy szerverszobájában: új fordulat a Szijjártó idején kötött lélegeztetőgép-üzletekbenElektronikus...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 07:57

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEG Magyar Péter dédnagyapjának sírját – ezt üzente az elkövetőknek!

ÍGY RONGÁLTÁK MEGMagyar Péter dédnagyapjának sírját– ezt üzente az elkövetőknekFeldúlták a Békés vármegyei Dobozon...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Hirdetés
Hirdetés