Ma valami egészen szívszorító dolog történt velem. Egy szomszéd odajött hozzám, miközben egy kóbor kutyát etettem, és ezt mondta:

Ma valami egészen szívszorító dolog történt velem. Egy szomszéd odajött hozzám, miközben egy kóbor kutyát etettem, és ezt mondta:

Aznap délután is, mint szinte minden héten legalább egyszer, kivittem egy kis maradékot a panelházunk mögötti kis...

A 62 éves anyukám múlt héten vette ezt a ruhát és ezeket a cipőket, és azóta sem vette le. Tegnap eljött velük a lányom szülinapi bulijára és kínos helyzetbe hozott..

A 62 éves anyukám múlt héten vette ezt a ruhát és ezeket a cipőket, és azóta sem vette le. Tegnap eljött velük a lányom szülinapi bulijára és kínos helyzetbe hozott..

A 62 éves anyukám múlt héten vette ezt a ruhát és ezeket a cipőket, és azóta sem vette le. Tegnap eljött velük a lányom...

Gazdag nagypapa kérte, hogy adják be egy idősek otthonába. A menye a hetedik mennyországban járt a boldogságtól — de nagyon hamar már úgy zokogott, mintha eszét vesztette volna... ??? Budapest külvárosában, az öreg fák és az újonnan épült, őrzött villanegyed között állt egy tágas ház piros cseréptetővel és fehér oszlopokkal. Lakója az egész környéken jól ismert volt — tiszteletreméltó öregúr, jó szívvel és nehéz sorssal. De az utóbbi hónapokban még a szomszédok is észrevették, hogy a verandán már nem ül a bajuszos nagypapa egy csésze hársfateával. Helyette egyre gyakrabban tűnt fel egy másik alak — egy szőke nő sötét szemüvegben, aki egy fényes terepjáróból szállt ki, és úgy osztogatta a parancsokat, mintha ő lenne a világ új uralkodója. Egy esős reggelen egy jelöletlen kisbusz állt meg a kapu előtt. A házból egy bőröndöt hoztak ki, gondosan betették a csomagtartóba, majd néhány perc múlva maga az öregúr is megjelent — görnyedt háttal, sötét ballonkabátban, bottal, és egy tekintettel, amelyben egy egész élet súlya tükröződött. Szótlanul beszállt, hátra sem nézett. Csak egy pillanatra csillant meg egy fénysugár a bepárásodott, sötét ablakon — és mintha az öreg szemében... egy mosoly villant volna fel. — Istenem, végre! — suttogta Mariann, miközben a manikűrjét igazgatta. — Mostantól Zolival mi vagyunk az igazi urak! Aznap este pezsgőt rendelt, felvette a legszebb ruháját, és a hangos zene ütemére táncolt a nappaliban, a poharat pedig úgy tartotta, mintha jogar lenne. Fogalma sem volt róla, hogy a ház kamerái nemcsak minden mozdulatát rögzítik, hanem valós időben továbbítják is... egy nagyon váratlan helyre. — Biztos benne, hogy ezt akarja? — kérdezte egy fiatal férfi szigorú öltönyben, miközben egy bőrkanapén ült. — Elég keménynek tűnik. — Ő maga választotta ezt a játékot. Én csak az ő szabályai szerint játszom — válaszolta nyugodtan az ősz hajú nagypapa, miközben finoman dobolt ujjaival egy fából készült dobozon. — De van egy előnyöm: tudom, hogyan ér véget. Már azon a héten furcsa események kezdődtek a cégnél. Szerződések dőltek dugába, a gépek sorra meghibásodtak, vezető alkalmazottak mondtak fel. Minden telefonhívás után Mariann remegő kézzel szorította a készüléket, Zoli pedig — elveszítve magabiztosságát — még a sofőr tekintetét is kerülte. Eközben az idősek otthonában a nagypapa nyugodtan sakkozott egy nyugdíjas professzorral. Minden lépésnél egy viccet mesélt, ifjúkori emlékeit idézte fel... és várt. Várt arra az órára, amelyre számított. És egy reggel az elérkezett. Valaki kopogtatott az ajtón. Halkan. Kitartóan... A folytatás — az első hozzászólásban a kép alatt ???

Gazdag nagypapa kérte, hogy adják be egy idősek otthonába. A menye a hetedik mennyországban járt a boldogságtól — de nagyon hamar már úgy zokogott, mintha eszét vesztette volna... ??? Budapest külvárosában, az öreg fák és az újonnan épült, őrzött villanegyed között állt egy tágas ház piros cseréptetővel és fehér oszlopokkal. Lakója az egész környéken jól ismert volt — tiszteletreméltó öregúr, jó szívvel és nehéz sorssal. De az utóbbi hónapokban még a szomszédok is észrevették, hogy a verandán már nem ül a bajuszos nagypapa egy csésze hársfateával. Helyette egyre gyakrabban tűnt fel egy másik alak — egy szőke nő sötét szemüvegben, aki egy fényes terepjáróból szállt ki, és úgy osztogatta a parancsokat, mintha ő lenne a világ új uralkodója. Egy esős reggelen egy jelöletlen kisbusz állt meg a kapu előtt. A házból egy bőröndöt hoztak ki, gondosan betették a csomagtartóba, majd néhány perc múlva maga az öregúr is megjelent — görnyedt háttal, sötét ballonkabátban, bottal, és egy tekintettel, amelyben egy egész élet súlya tükröződött. Szótlanul beszállt, hátra sem nézett. Csak egy pillanatra csillant meg egy fénysugár a bepárásodott, sötét ablakon — és mintha az öreg szemében... egy mosoly villant volna fel. — Istenem, végre! — suttogta Mariann, miközben a manikűrjét igazgatta. — Mostantól Zolival mi vagyunk az igazi urak! Aznap este pezsgőt rendelt, felvette a legszebb ruháját, és a hangos zene ütemére táncolt a nappaliban, a poharat pedig úgy tartotta, mintha jogar lenne. Fogalma sem volt róla, hogy a ház kamerái nemcsak minden mozdulatát rögzítik, hanem valós időben továbbítják is... egy nagyon váratlan helyre. — Biztos benne, hogy ezt akarja? — kérdezte egy fiatal férfi szigorú öltönyben, miközben egy bőrkanapén ült. — Elég keménynek tűnik. — Ő maga választotta ezt a játékot. Én csak az ő szabályai szerint játszom — válaszolta nyugodtan az ősz hajú nagypapa, miközben finoman dobolt ujjaival egy fából készült dobozon. — De van egy előnyöm: tudom, hogyan ér véget. Már azon a héten furcsa események kezdődtek a cégnél. Szerződések dőltek dugába, a gépek sorra meghibásodtak, vezető alkalmazottak mondtak fel. Minden telefonhívás után Mariann remegő kézzel szorította a készüléket, Zoli pedig — elveszítve magabiztosságát — még a sofőr tekintetét is kerülte. Eközben az idősek otthonában a nagypapa nyugodtan sakkozott egy nyugdíjas professzorral. Minden lépésnél egy viccet mesélt, ifjúkori emlékeit idézte fel... és várt. Várt arra az órára, amelyre számított. És egy reggel az elérkezett. Valaki kopogtatott az ajtón. Halkan. Kitartóan... A folytatás — az első hozzászólásban a kép alatt ???

A megtört öregúr és a hívatlan menyPásztor Lajos egy csendes tavaszi reggelen a teraszán ült, a régi diófa alatt, amit...

A szokásosnál sokkal korábban jöttem haza. A férjemnek az éjszakai műszakban kellett volna dolgoznia,

A szokásosnál sokkal korábban jöttem haza. A férjemnek az éjszakai műszakban kellett volna dolgoznia,

A szokásosnál sokkal korábban értem haza.Miután évekig úgy spóroltam, mintha az életem múlna rajta, végre készen álltam...

A férjem elvitt a faluba, hogy megismerjem a szüleit! Amikor megláttam az anyját, MEGIJEDTEM – és ekkor történt valami, amitől SZÓHOZ SEM JUTOTTAM... ??? Az autóban ültem, erősen szorítva Gábor kezét, miközben ő lassan leparkolt a régi, megdőlt kerítés mellett. A falu hűvös őszi levegővel, áthatóan kék éggel és nedves föld illatával fogadott bennünket. Valahonnan a távolból egy kutya ugatása hallatszott, én pedig akaratlanul is remegni kezdtem. — Valéria, mi van veled? – kérdezte Gábor, észrevéve, hogy még erősebben megszorítottam a kezét. — Csak... izgulok, – vallottam be halkan. A ház ajtaja hirtelen kivágódott, és a tornácon megjelent egy asszony. Magas, erős testalkatú, komoly arckifejezéssel. Ránk nézett, és úgy éreztem, mintha a levegő körülöttünk hirtelen sűrűbbé vált volna. — Jaj, Gáborka, anyád fia! – Hangja, akár egy harangszó, betöltötte az egész udvart. – Miért nem szóltál, hogy jössz?! Belül görcsbe rándultam. Ez volt az anyja. Klaudia néni egy lépéssel közelebb jött, és ahogy közeledett, egyre inkább el akartam bújni a férjem mögé. Karjait kitárta, a tekintete pedig valami megmagyarázhatatlan súlyt hordozott. Hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy bíróság előtt állnék, és az ítélet bármelyik pillanatban elhangozhatna. — Látom, nem egyedül jöttél, – szűkítette össze a szemét, és lassan, nagyon lassan rám emelte a tekintetét. — Anyu, ismerd meg a feleségemet, Valériát. – Gábor védelmezően átölelte a vállamat, mintha meg akarna óvni. Ekkor Klaudia néni hirtelen elindult felém. Ösztönösen hátráltam egy lépést. — Gyere ide, menyecském! – kiáltott fel, és mielőtt bármit is mondhattam volna, erős karjai közé zárt, olyan szorosan, hogy csillagok villantak a szemem előtt. Éreztem, ahogy meleg, friss tésztát és fokhagymát árasztó ajkai cuppannak mindkét arcomra és homlokomra. Mindez annyira váratlan volt... és megrázó. — Jaj, de törékeny vagy! – jegyezte meg az anyósom, úgy méregetve engem, mintha egy piacon vásárolt csirkét szemlélne. Nyeltem egyet, várva a következő megjegyzését. — Hol találtál egy ilyen szépséget, Gábor? – kérdezte enyhe gúnnyal, de rosszindulat nélkül. A férjem csak mosolygott: — A könyvtárban, anyu. Klaudia néni felhúzta a szemöldökét, majd váratlanul ravasz mosoly jelent meg az arcán. — Gyertek be, mit álldogáltok a hidegben? És vegyétek le a cipőt, tegnap felmostam! Végre kifújtam a levegőt, amit eddig bent tartottam. Mindez olyan... hirtelen történt. Bementünk a házba, mit sem sejtve arról, hogy ez még csak a kezdet volt. Aztán történt valami, amitől SZÓHOZ SEM JUTOTTAM... ??? (Folytatás az első kommentben a kép alatt???)

A férjem elvitt a faluba, hogy megismerjem a szüleit! Amikor megláttam az anyját, MEGIJEDTEM – és ekkor történt valami, amitől SZÓHOZ SEM JUTOTTAM... ??? Az autóban ültem, erősen szorítva Gábor kezét, miközben ő lassan leparkolt a régi, megdőlt kerítés mellett. A falu hűvös őszi levegővel, áthatóan kék éggel és nedves föld illatával fogadott bennünket. Valahonnan a távolból egy kutya ugatása hallatszott, én pedig akaratlanul is remegni kezdtem. — Valéria, mi van veled? – kérdezte Gábor, észrevéve, hogy még erősebben megszorítottam a kezét. — Csak... izgulok, – vallottam be halkan. A ház ajtaja hirtelen kivágódott, és a tornácon megjelent egy asszony. Magas, erős testalkatú, komoly arckifejezéssel. Ránk nézett, és úgy éreztem, mintha a levegő körülöttünk hirtelen sűrűbbé vált volna. — Jaj, Gáborka, anyád fia! – Hangja, akár egy harangszó, betöltötte az egész udvart. – Miért nem szóltál, hogy jössz?! Belül görcsbe rándultam. Ez volt az anyja. Klaudia néni egy lépéssel közelebb jött, és ahogy közeledett, egyre inkább el akartam bújni a férjem mögé. Karjait kitárta, a tekintete pedig valami megmagyarázhatatlan súlyt hordozott. Hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy bíróság előtt állnék, és az ítélet bármelyik pillanatban elhangozhatna. — Látom, nem egyedül jöttél, – szűkítette össze a szemét, és lassan, nagyon lassan rám emelte a tekintetét. — Anyu, ismerd meg a feleségemet, Valériát. – Gábor védelmezően átölelte a vállamat, mintha meg akarna óvni. Ekkor Klaudia néni hirtelen elindult felém. Ösztönösen hátráltam egy lépést. — Gyere ide, menyecském! – kiáltott fel, és mielőtt bármit is mondhattam volna, erős karjai közé zárt, olyan szorosan, hogy csillagok villantak a szemem előtt. Éreztem, ahogy meleg, friss tésztát és fokhagymát árasztó ajkai cuppannak mindkét arcomra és homlokomra. Mindez annyira váratlan volt... és megrázó. — Jaj, de törékeny vagy! – jegyezte meg az anyósom, úgy méregetve engem, mintha egy piacon vásárolt csirkét szemlélne. Nyeltem egyet, várva a következő megjegyzését. — Hol találtál egy ilyen szépséget, Gábor? – kérdezte enyhe gúnnyal, de rosszindulat nélkül. A férjem csak mosolygott: — A könyvtárban, anyu. Klaudia néni felhúzta a szemöldökét, majd váratlanul ravasz mosoly jelent meg az arcán. — Gyertek be, mit álldogáltok a hidegben? És vegyétek le a cipőt, tegnap felmostam! Végre kifújtam a levegőt, amit eddig bent tartottam. Mindez olyan... hirtelen történt. Bementünk a házba, mit sem sejtve arról, hogy ez még csak a kezdet volt. Aztán történt valami, amitől SZÓHOZ SEM JUTOTTAM... ??? (Folytatás az első kommentben a kép alatt???)

Alighogy beléptem a házba, máris megcsapta az orrom a friss kenyér és a forró húsleves illata. Odakint dermesztő hideg...