A patikusok nemet mondtak az idős asszonynak – de aztán kinyílt az ajtó, és olyasmi történt, amitől mindenki ledermedt!”
Egy hideg, esős őszi estén egy idős asszony igyekezett végig a járdán. Rajta egy elnyűtt, régi kabát volt, amit sietve...
Az esküvő közepén MEGMOZDULT valami Sára menyasszonyi ruhája alatt! A vőlegény, Gábor elsápadt, a vendégek felsikoltottak – SENKI nem volt felkészülve arra, ami ezután történt… ??? A házasságkötő terem ünneplőbe öltözött vendégekkel telt meg, mindenki a boldog pillanatra várt… De amikor az aláírás következett volna, valami megmozdult a ruha alatt. Nem hátul. Nem oldalt. Hanem egyenesen Sára szoknyája alatt! ? Egy pillanat alatt dermedt csönd lett a teremben… Egy idős rokon keresztet vetett, egy koszorúslány a szájához kapott, a vőlegény pedig falfehér lett. És akkor a ruha hirtelen újra megmozdult! ? Folytatás az első hozzászólásban – de kapaszkodj, mert ilyen esküvői sztorit még biztosan nem hallottál! ?????
Az aláírás pillanatában valami megmozdult a menyasszony ruhája alatt! A vőlegény elsápadt – minden vendég felszisszent…...
Egy vidéki ebéd, egy pohár tej... és egy titokzatos óra, amitől a híres plasztikai sebész elsápadt! ???
Már a negyedik órája vezette kényelmes terepjáróját Gábor Andor, miközben döcögős, sáros falusi utakon haladt egy...
Vékony kutya jött ki az erdőből egy zsákkal a fogai között: a tartalma lesokkolta a turistákat... – Nézzétek! – Irén hangja élesen hasított a levegőbe, mire mindenki megfordult. – Hát, egy kutya – vonta meg a vállát Gábor, miközben egy túratérképet terített egy tuskóra. – Nem ritka, hogy kutya szaladgál az erdőben. – Nem, nézd csak meg jobban. Gábor felemelte a fejét, és megdermedt. Egy kutya állt a tisztás szélén, ahol a csoportjuk letáborozott. Sovány volt – a bordái átlátszottak a felgyűrt bundán keresztül. A fogai között valamiféle zsák volt, koszos és rongyos. – Lehet, hogy veszett? – suttogta az egyik turista. – Miféle veszett! – Irén, az egykori biológiatanárnő határozottan felállt a helyéről. – Nézz az ember a szemébe – intelligens, értelmes. És a táskáját... Minden olyan furcsa. A kutya, mintha hallotta volna a magáról szóló beszélgetést, néhány bizonytalan lépést tett a csoport felé. Aztán megállt. A borostyánszínű szemekben volt valami. Egy könyörgés? Remény? – Maradjatok ott! – Gábor kinyújtotta a kezét, megállítva Irént, aki a kutya felé mozdult. – Sosem lehet tudni. – Lajos – rázta meg a fejét a nő –, nézz rá. Segítséget kér. És ez a táska... A kutya óvatosan letette a terhét a fűre. A nő hátralépett pár lépést, mintha hívná Gábort, hogy jöjjön és nézze meg. – Mi lehet ez? – Gábor morgott, de a kíváncsiság már eluralkodott rajta. Lassan közeledett a zsákhoz. A kutya nem mozdult, csak követte minden mozdulatát. A zacskóról kiderült, hogy egy közönséges polietilén zacskó, olyan, amilyet bármelyik boltban lehet kapni. De piszkos és nedves volt. Gábor óvatosan kicsomagolta a csomagot… Olvassa el a folytatást a hozzászólásokban????
Nemtörődöm kegyetlen gazdája által elhagyott kiskutya ásott egy gödröt, hogy örökre ott maradjon.... Úgy tűnik, úgy döntött, hogy utolsó leheletéig ott marad. A kutyák is átélik a kétségbeesést, amikor már nincs erejük várni és reménykedni.... A kutya kicsi volt. Alig akkora, mint egy felnőtt macska. Bundája bozontos, rendezetlen, és ahogy ott feküdt a saját maga által ásott gödörben, leginkább egy aprócska hódra emlékeztetett. Csak hogy ő nem gátat épített, hanem… egy gödröt. Egy saját sírt. Egy menedéket a világ elől, amely megtagadta tőle az élethez való jogot. A gazdája elhagyta. Napok óta nem evett. Nem mozdult. Csak ott feküdt, csapzottan, félig a föld alatt. A szeméttelepen, a város határában. Ahol senkit nem érdekel, ha egy kiskutya elbújik a világ elől. Az emberek azt mondják, a kutyák mindig remélnek. De néha… még egy kutya is feladja. A lányt, aki végül megtalálta, Hajnalkanak hívták. Állatvédő volt, önkéntes. Már régóta tudta, hogy a menhelyeken nincs több hely. Az ingyenesek tele vannak, a fizetősök meg… hát, a fizetős helyeket is azok az állatok töltik meg, akiket már senki más nem akar. Aznap reggel egy ismerőse hívta: – Hallottál arról a kiskutyáról, Hajnalka? Azt mondják, a szeméttelep körül kóborol. Vagyis… már csak fekszik. Nem jön elő senkihez. A földben fekszik. – Tudom, Laci… – Hajnalka hangja halk volt. – De hova vigyem? Otthon négy mentett kutyám van. A kórház tele, az átmeneti otthon szintén. – Hagyod ott megdögleni? – kérdezte a fiú a vonal túloldalán. Nem volt vádlás a hangjában. Csak szomorúság. Hajnalka fél órával később már a szeméttelep szélén parkolt. A szél port kavart a lába körül, miközben botladozva haladt előre, az orrát fojtogatta az égett szag. Körben madarak, néha patkány neszezett a zsákok között. Aztán meglátta. Egy kis barna-fekete folt. Egy mozdulatlan test, félig a földbe ágyazva. – Te vagy az? – kérdezte halkan, letérdelve. – Te vagy az én kis... apróságom? A kutya nem mozdult. Nem nézett fel. Nem menekült, nem vicsorgott. Csak ott feküdt.A történet folytatását a hozzászólásokban olvashatod????
Egy ember adott egy kóbor kutyának egy kenyérhéjat. Fogalma sem volt róla, hogy hová vezet majd... – A francba veled! – Gábor csalódottan csapkodta a kormányt. A navigátor ismét valami vadonba vezette. Pedig milyen szerencsés volt minden: sikerült korán felpakolnia, nappal indult el, azt hitte, estére hazaér. Most egy ismeretlen utca közepén állt a város szélén, és próbálta kitalálni, hogyan juthatna el az autópályára. A műszerfalon lévő óra közömbösen mutatta a kilencedik este kezdetét. Tehát megtette az utat. Most az egyszer korán akart odaérni. De most hova sietett? Otthon úgysem várja senki. A válás után a lakás üresnek és idegennek tűnt, mint egy szállodai szoba. Még a macskát is elvitte az exe – azt mondta, hogy az utazgatásai mellett nincs ideje az állatokra. Gábor nagyot sóhajtott, és az egyszerű vacsorát tartalmazó táskáért nyúlt. Amíg még állt, legalább falatozhatott valamit. Kenyeret, kolbászt és paradicsomot vett elő, amit egy útszéli boltban vásárolt. Hirtelen egy árnyék villant fel a fényszórókban. Gábor alaposan megnézte: egy kutya ült a kivilágított tér szélén. Vékony, bozontos, intelligens, figyelmes szemmel. Nem nyüszített vagy könyörgött – csak ült és figyelt. – Hát te is éhes vagy? – kérdezte Gábor, letörve egy szelet kenyeret. – Tessék, vedd el – nyújtotta a kezét a kenyérrel, önkéntelenül is észrevéve, hogy a kutya a nyilvánvaló éhség ellenére nem kapkod az étel után, nyugodtan és méltóságteljesen vár. – Értelmiségi vagy, testvér, ahogy látom. A kutya óvatosan odalépett, óvatosan elvette a jutalomfalatot, és nem ment el. Miután megette a kenyeret, folyamatosan Gáborra nézett, mintha várna valamit. – Nincs más, bocsánat – legyintett a kezével. A kutya oldalra billentette a fejét, majd megfordult, és néhány lépést tett. Megállt, visszanézett Gáborra. – Mi az, hogy követni téged? – vigyorgott. – Bocs, haver, jobb, ha megtalálom az utat. A kutya megugatott. Halkan, de kitartóan. Újra tett néhány lépést, és megfordult. „Teljesen őrült – egy kutyával beszélgetni” – gondolta Gábor. De valami megragadta abban a tekintetben. Valami kitartás? Szorongás? – Jól van, nem voltam – motyogta, és kiszállt a fülkéből. – Még mindig itt állok, mint egy bolond. Hajtás, ha ez a helyzet... . Folytatás a kommentárokban???
A férj diliházba záratta a feleségét, közben pedig beköltöztette a fiatal szeretőjét. De amit a feleség tett, attól mindenki elállt a szava... ???Gábor leült a kanapéra a felesége mellé, aki némán bámulta a plafont.Ránézett, és elgondolkodott. Az elmúlt két évben annyit változott… Sovány lett, megtört. Mindig meg is mondta neki ezt – szégyenérzet nélkül.Gábor sikeres üzletember volt, míg a felesége, ahogy ő mondta a barátainak, csak „ült a nyakán és lógatta a lábát.”Már rég megszokottá vált, hogy Gábor nem jön haza éjszakára. Kata csak csendben nézett utána, valahányszor este elment otthonról, szó nélkül.Már egyáltalán nem érdekelte, hol tölti az éjszakáit.Eleinte a barátnői próbálták visszahozni Katát az életbe. Jöttek hozzá, beszélgetni próbáltak vele. De idővel ők is eltűntek. Kata nem akart senkivel beszélni, és főleg nem akart megosztani semmit abból, amit érzett.Magába zárta a fájdalmát, mintha ez az ő magántragédiája lenne, amiről még a férjének sem volt joga beszélni.A nő a kanapén ült, és a kisfia fotóját simogatta.Gábor még egyszer ránézett, aztán felkapta az autókulcsot, és elment.Kata utána nézett, és csendben sírt.Természetesen mindig is azt kívánta, hogy a férje másként bánjon vele. Álmodott róla, hogy egyszer csak megöleli, és azt mondja: „Minden rendben lesz.”De ez sosem történt meg. Ugyanabban a házban éltek, de teljesen külön világban.– Elegem van ebből – mondta Gábor. – Nekem úgy tűnik, teljesen elment az eszed. Nézz csak magadra!Egy öregedő, unalmas nő vagy. Elegem van belőled. Be kellene záratni téged egy pszichiátriára. Tele van olyan bolondokkal, mint te – ott legalább befogadnak, mint egy rég nem látott rokont.– Te miről beszélsz? – Kata megdermedt a döbbenettől.Gábor veszekedett vele, majd dühösen elviharzott. A szeretőjéhez ment – már nem bírta elviselni a feleségét.Amikor megérkezett a fiatal barátnőhöz, még mindig tajtékzott a dühtől. A lány egy csinos köntösben, mosolyogva nyitott ajtót.A szeretője húsz évvel volt fiatalabb nála. Egy egyszerű vidéki egyetemista, aki hozzászokott, hogy mások fizetik mindenét.Éva egy éve került a céghez dolgozni, ott ismerkedett meg Gáborral. Rögtön viszony kezdődött köztük. A lány gyorsan rájött, hogy a férfi gazdag, és onnantól nem hagyta békén.Gábornak is tetszett a szőke lány, és nem sokáig ellenállt.Már el is képzelte, milyen lesz az élete Évával a saját házában, és hogy mi lesz Katával, az őt már egyáltalán nem érdekelte.Rengeteg pénzt fizetett, hogy Katát elvigyék a pszichiátriára, és jó hosszan kezeljék. Azt mondta, nem baj, ha sokáig tart – csak „gyógyítsák meg”.De amit a felesége ezután tett... attól mindenki megdöbbent. ?? A folytatás az első kommentben a kép alatt!???
„Te csak egy takarítónő vagy, tudd, hol a helyed!” – mondta neki a főnök. De senki sem tudta, hogy ki is ő valójában... Mígnem egy nap az egész iroda meglepődött... ????Anna takarítóként dolgozott egy nagy építőipari cégnél. Kissé bő, szürke köpenyében, a homlokára kötött kendővel a homlokán úgy tűnt, mintha árnyék lenne. A képet sárga gumikesztyűje tette teljessé, amely mintha örökre a kezére nőtt volna. Szinte beleolvadt a térbe, az iroda szerves részévé vált.A kollégák észrevétlenül elmentek mellette, véletlenül nekimentek, ráléptek a lábára, de Anna soha nem panaszkodott. Soha senki szemébe nem nézett, soha nem beszélt, és az első munkanapjától kezdve úgy viselkedett, mintha nem is létezne. Két év alatt senki sem tudott róla semmit. Csendben takarította a folyosókat, felmosta a padlót, kiürítette a szemeteseket, és olyan diszkréten tűnt el, ahogy megjelent. Az az éjszaka olyan volt, mint bármelyik másik. Az iroda üres volt, az alkalmazottak befejezték a munkájukat, becsukták a laptopjaikat és hazamentek.Anna besétált a vezérigazgató irodájába egy vödörrel és felmosóval a kezében. A főnök már elment, így nyugodtan takaríthatott. De hirtelen becsapódott az ajtó.Egy hangos beszélgetés állította meg a mozdulat közepén. Pál István, a cég vezérigazgatója lépett be, mögötte pedig a helyettese, Sárközi Viktor. Vitatkoztak.– Akkor keressen egy fordítóirodát – javasolta a helyettes.– Már megpróbáltuk – mondta ingerülten Pál. A legutóbbi projektünknél akkora marhaságokat beszélt, hogy a japánok majdnem cserbenhagytak minket. Nem kockáztathatom meg még egyszer.Viktor a homlokát ráncolta.– Akkor keresnünk kell valaki mást.– Kit? A japán szinkrontolmácsot nem lehet egyik napról a másikra megtanulni.A teremben feszült csend lett. Anna letette a vödröt, és felállt.– Tudok segíteni – mondta halkan.– Te csak egy takarító vagy, tudod, hol a helyed – mondta a főnök ingerülten.Másnap az egész iroda megdöbbent..... ???Folytatás a kép alatti első kommentben! ???
Bácsi, akarja, hogy letérdeljek?” – suttogta a kisfiú. A férfi nem sejtette, hogy a saját gyermeke áll előtte… A sűrű fenyőágak takarásából egy kisfiú némán figyelte az idegent. Próbált olyan halkan lélegezni, ahogy csak egy nyolcéves képes rá, miközben a szíve vadul vert a mellkasában. Érezte, hogy ez a férfi valamiért fontos. Valamiért... ismerős. A férfi ott állt a temető szélén, kezében egy csokor fehér liliommal, és mintha megmerevedett volna az idő. A szél belekapott a kabátja szélébe, és az eső halk permetként hullott köréjük, mintha maga az ég is visszatartotta volna a lélegzetét. A kisfiú – akit most már csak egyetlen cél vezérelt – összeszedte minden bátorságát, és kilépett a fa mögül. Apró cipője cuppogott a nedves földön, nyomot hagyott maga után, amit az eső rögtön elmosott. – Bácsi… – suttogta. A férfi összerezzent, mintha rémálmából ébredne. Lassan fordult meg, és amikor meglátta a fiút, akinek az arca régi emlékeket idézett fel, halkan felsóhajtott: – Te vagy az… Reméltem, hogy egyszer eljössz. – Várta…? Maga ismerte az anyukámat? A férfi nem felelt azonnal. Lehajolt, letette a virágokat a sírra, és remegő kézzel végigsimított a sírkő nedves felületén. Egy padra ült, a sír mellett, majd intett a fiúnak, hogy üljön mellé. – Őt… őt Katalinnak hívták, igaz? A fiú bólintott. Nagy, tágra nyílt szemei némán fürkészték az idegent. – Ő volt az életem – mondta halkan a férfi. – Az egyetemen ismertem meg. Ő volt a legcsodálatosabb ember, akit valaha ismertem. Az esküvőnket terveztük. De… Elhallgatott. A fájdalom elnyomta a szavakat. A fiú csendben ült mellette, nem tudta, mit kellene mondania. – Egy hónappal az esküvő előtt… eltűnt. Mintha elnyelte volna a föld. Kerestem mindenhol. Azt hittem, meggondolta magát. Hogy nem akar velem élni. De az igazság… nos, az teljesen más volt. A férfi hangja megremegett. – Várandós volt – mondta csendesen a kisfiú. – És soha nem mesélt nekem az apukámról. – Nekem sem mondott semmit – válaszolta a férfi keserűen. – A családja… nem engedte, hogy találkozzon velem. Azt mondták, nem vagyok méltó hozzá. Hogy nem vagyok elég jó. És ő hallgatott rájuk. Eltűnt az életemből… és én csak évekkel később tudtam meg, hogy meghalt. Lenyelte a torkát szorító gombócot. – Csak pár hete tudtam meg az igazat. Egy régi fiók mélyén találtam egy levelet… és abban ott volt a te neved. – Engem Ádámnak hívnak – suttogta a fiú. A férfi felnézett rá. A tekintete elhomályosult. – Tudom, Ádám – mondta halkan. – Én vagyok (A teljes történet az első kommentben)??
Elvesztette a kutyáját… és vele a szíve egy darabját is. ?? Öt hosszú év telt el, mióta Rex nyomtalanul eltűnt. Vladiszlav minden követ megmozgatott: hirdetések, hosszú séták, reményteli kiáltások…
Az elveszett barátRexnek hívták. Egykor volt gazdája, otthona, melegsége. Emlékezett a kisfiú ölelésére, az étel...
