Segítettem édesanyámnak, de ez a feleségemnek és anyósomnak nem tetszett. Mégis mit kellett volna tennem?
Hirdetés
Hirdetés
Mielőtt megnősültem, anyámmal laktam és a fizetésem egy részét nekiadtam. Az anyám nyugdíja nem túl nagy. A megmaradt pénzemből edzőterembe jártam, elmentem a városba szórakozni, néha bevásároltam otthonra.
/Hat hónapja megnősültem, nem volt lakodalom, csak egy szerény esküvő\./
Hirdetés
A feleségemhez költöztem, neki maradt egy lakása az első házasságából. Hárman éltünk, én a feleségem és az ő lánya, aki 7 éves. A feleségemnek nagyobb a fizetése, mint nekem.
Hirdetés
Úgy élünk, hogy mindig spórolunk, már nem járok edzőterembe sem.
A pénzzel kapcsolatos dolgokról nem beszéltünk az esküvőig, de most már muszáj. Anyámnak nagyon nehéz a sorsa, az én segítségem nélkül. A lakás 3 szobás, nehéz fenntartani. Télen az anyám a fele nyugdíjat a fűtésre költi. A fele fizetésemet az anyámnak adom a fütési időszakban azért, hogy tudja kifizetni a számlákat.
Hirdetés
A pénz miatt problémám lett a feleségemmel, mert szerinte ezt nem lehet így csinálni. Az én fizetésem így is kevés, nem sok mindent tudunk megengedni magunknak. A feleségem ezt gyakran elmondja. A lánya hamarosan iskolába megy, nem tudunk elmenni nyaralni. Úgy gondolja, hogy a saját életünket kellene élnünk.
Az anyósomnak komoly beszéde volt velem a pénz témáról, elmondta nekem, hogy az én családom a feleségem és a lánya és nem pedig az anyám.
Hirdetés
Felajánlotta azt, hogy segít az anyámnak egy munkahelyet találni, pl. takaríthatna valahol. Úgy döntöttem, hogy keresek még egy munkahelyet.
Az én magyarázkodásom nem sokat számít, őszintén már bánom, hogy megnősültem. Tudom, hogyha az anyagi dolgaink megoldódnának, akkor nem veszekednénk többé. A feleségem hozzáállása egyáltalán nem tetszik, az pedig végképp nem, hogy még anyósom is beleszól a dolgainkba.
Úgy éreztem, a testem leáll” – A pajzsmirigyrákos nő elárulta, mi volt az első tünet, amit minden orvos...
Mindenegyben blog 2025. június 30. (hétfő), 07:51
Amikor elhagyott egy fiatalabb nőért, a gyerekeim az ő oldalára álltak – de most, hogy meghalt, hirtelen újra anyának szólítanak…” Tizenöt év csend. Tizenöt év magány. Ennyi ideje nem hívtak fel sem névnapon, sem karácsonykor. Amikor a férjem, Tamás otthagyott engem Eszterért – egy nála húsz évvel fiatalabb nőért –, a gyerekeink gondolkodás nélkül mellé álltak. Végül is Tamás egy nagyvállalat igazgatója volt, befolyással, pénzzel, kapcsolatokkal. És én? Én csak egy „megkeseredett” elvált nő lettem számukra, akit jobb elfelejteni. Sokáig azt hittem, tényleg nincs rám szükségük többé. Aztán Tamás szíve megállt. A temetés után pedig olyan üzenetek kezdtek záporozni tőlük, amilyeneket már rég nem kaptam: – Anya, hogy vagy? – Anyu, nem találkoznánk valamikor? Először nem értettem, mi ez a hirtelen fordulat. Aztán megtudták: Tamás mindenét a fiatal feleségére hagyta. És ekkor... eszükbe jutott, hogy van egy édesanyjuk is, akinek még van valamije. Azóta gyakrabban jönnek. Cukorkával, kedves szavakkal, kis mosolyokkal. De a lányom a minap egyenesen kimondta: – Mama, gondoltál már arra, hogy ideje lenne végrendeletet írni? Csak mosolyogtam. Egyikük sem tudja, hogy a végrendeletem már rég elkészült. És nem nekik szól. Hogy mit terveztem?
