70 évig voltak házasok, egymás kezét fogva hunytak el, pár perc különbséggel!
Hirdetés
Hirdetés
Amanda Platell újságíró mesélt szülei haláláról a Daily Mailnek. Norma June Platell 90 éves volt, férje Francis Ernest Platell 92 évesen hunyt el.
/A házaspár idősek otthonában élt, ahol nem csak a szobájuk volt közös, de az ágyukat is egymás mellé tolták, hogy foghassák egymás kezét\./
Hirdetés
Január 6-án, este 23:45-kor June furcsán lélegzett, a férje aggódni kezdett.
Az idős szerelmesek egymás kezét fogták, a nővér több alkalommal benézett hozzájuk. 10 perc elteltével újra bement a kedves idős párhoz, de ekkor már elhunytak.
Hirdetés
Együtt, békességben, egymás kezét fogva, ahogy mindig is akarták.
Az orvosok sem tudták megállapítani, melyikük hunyt el hamarabb. A halotti bizonyítványukon ugyanaz az időpont szerepel.
Az idős hölgynek évek óta Alzheimer kórja volt, az orvosok már 3 éve azt jósolták, hogy talán már a karácsonyt sem éri meg. Ehhez képest ők még további 3 évig éltek együtt boldogságban, szeretetben.
Hirdetés
70 évig éltek együtt, kitartottak egymás mellett a legnehezebb pillanatokban is. Nyugodjanak békében!