Egy japán világszenzációt okozott ezzel a 3 alapanyagot tartalmazó recepttel!

Hirdetés
Egy japán világszenzációt okozott ezzel a 3 alapanyagot tartalmazó recepttel!
Hirdetés

Mindössze tojás, fehér csokoládé, és sótlan krémtúró kell, hogy pillanatok alatt egy ínycsiklandó finomságot tudjunk magunknak és szeretteinknek elkészíteni. Akár már most nekifoghatunk. /Ez nem más mint a japán cheesecake, avagy túrótorta\./

Hirdetés

Szükségünk lesz:

– 3 tojásra

– 120 gramm fehér csokoládéra

– 120 gramm sótlan, krémtúróra

Elkészítés:

Válasszuk szét a tojások sárgáját a fehérjéktől. A fehérjéket tegyük be a hűtőbe.

Hirdetés
A sütőnket állítsuk be 170 Celsius fokra. Gőz felett olvasszuk meg a fehér csokoládét, folyamatosan egy fakanállal kevergetve. Adjuk hozzá a krémtúrót és a három tojás sárgáját, jó alaposan dolgozzuk össze.

Vegyük ki a hűtőből a tojásfehérjéket, egy robotgép segítségével verjünk kemény habot belőlük. Ennek negyedét adjuk hozzá a csokis, krémtúrós masszához, keverjük össze.

Hirdetés
Ezután a többi tojáshabot is adjuk hozzá óvatosan, finoman kevergetve a tésztaalaphoz.

Vegyünk elő ezután egy tepsit, béleljük ki sütőpapírral, és kenjük be kevés olajjal. Töltsük bele a tepsibe a tésztánkat, kissé ütögessük meg, hogy a massza szépen elhelyezkedjen és a légbuborékok is kijöhessenek. Egy nagyobb edénybe, amibe a tepsi is belefér, öntsünk némi vizet, tegyük bele a tepsit és 15 perce mehet be az előmelegített sütőbe.

Hirdetés

Ezután zárjuk el a tűzet, de még 15 percet hagyjuk ott a tésztát. Készen is van, vegyük ki és hagyjuk meghűlni. A finomságra szórhatunk még porcukrot, vagy meghinthetjük manduladarabkákkal.

Forrás: filantropikum.com

2015. június 27. (szombat), 21:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 16:42
Hirdetés

A legpuhább és legkrémesebb diós krémes recept!

A legpuhább és legkrémesebb diós krémes recept!

Diós krémes recept: ez a legpuhább és legkrémesebb süteményHa egy igazán különleges süteményre vágysz, amitől...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 22. (kedd), 07:10

Zsírban sült krumplis pogácsa!Nagyon finom, engem gyerekkoromra emlékeztet, jó kis bableves mellé sütötte a nagyi általában

Zsírban sült krumplis pogácsa!Nagyon finom, engem gyerekkoromra emlékeztet, jó kis bableves mellé sütötte a nagyi általában

Nagyon finom, engem gyerekkoromra emlékeztet, jó kis bableves mellé sütötte a nagyi általában. Ez egy nagyon olcsó és...

Mindenegyben blog
2024. október 16. (szerda), 17:50

Kakaspörkölt készült estére nálunk, mennyei finom lett

Kakaspörkölt készült estére nálunk, mennyei finom lett

Mennyei Kakaspörkölt Recept: Így Készítsd el Otthon!Ha egy igazán laktató és ízletes magyar fogásra vágysz, ne...

Mindenegyben blog
2024. október 11. (péntek), 18:57

Nagyon sokan teszik ezt a két hozzávalót a kocsonyába, pedig semmi keresnivalója benne, csak ront az ízén

Nagyon sokan teszik ezt a két hozzávalót a kocsonyába, pedig semmi keresnivalója benne, csak ront az ízén

Sokan teszik ezt a két hozzávalót a kocsonyába, pedig semmi keresnivalója benne, csak ront az ízénA kocsonya az egyik...

Mindenegyben blog
2024. október 11. (péntek), 06:13

Ezzel lehet nem fogsz egyetérteni, de a külföldiek szerint ez a 55 legjobb magyar étel – itt a lista

Ezzel lehet nem fogsz egyetérteni, de a külföldiek szerint ez a 55 legjobb magyar étel – itt a lista

Hungarian Gasztronómia Kincsestára: 55 Legkedveltebb ÉtelünkMagyarország gazdag kulináris hagyományokkal rendelkezik,...

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 16:44

Zsemle helyett ezt kell a fasírtba tenni, és extra finom és laktató lesz!

Zsemle helyett ezt kell a fasírtba tenni, és extra finom és laktató lesz!

Zsemle helyett szódabikarbóna a fasírtba – Ettől lesz extra finom és laktató!A fasírt az egyik legkedveltebb étel,...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 28. (szombat), 14:44

Körtés kacsasült, tört krumplival, ez nagyon finom lett

Körtés kacsasült, tört krumplival, ez nagyon finom lett

Körtés kacsasült tört krumplival: egy ínyenc fogás receptjeHa egy különleges és ízletes ételre vágysz, próbáld ki a...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 27. (péntek), 15:44

Burgonyás kenyér sült ma nálunk, isteni lett

Burgonyás kenyér sült ma nálunk, isteni lett

A burgonyás kenyér egy ízletes változata a hagyományos házi kenyérnek, ahol a főtt burgonya könnyeddé és puhává...

Hirdetés
Hirdetés