/A burgonyát héjában megfőzzük, a tojásokat keményre főzzük, és mindegyiket megtisztítjuk\./
Hirdetés
Egy kisebb teflonbevonatú tepsit vajjal kikenünk, morzsával megszórjuk. Az alját a karikára vágott burgonyával kirakjuk, majd erre jön egy sor felkarikázott főtt tojás.
Hirdetés
A főtt tarját kis kockákra vágjuk a tojásokra.
A tejfölt a két nyers tojással, sóval és borssal összekeverjük, és az így kapott öntet felét ráöntjük a húsra. Ezután megint burgonya, tojás és főtt tarja, végül a maradék burgonya karikák következnek. Leöntjük a szósz másik felével, úgy, hogy mindenhova kerüljön belőle.
Hideg sütőbe tesszük, és 180 fokon sütjük addig, amíg szépen megpirul a teteje. Ezután morzsával megszórjuk a tetejét, vajdarabkákat teszünk rá, és a beirdalt szalonnát elosztva a tetején néhány percre visszatesszük a sütőbe.
? Ropogós falusi sült csirke – a nagymama titkos receptje Van az a sült csirke, amelynek az illata már a kapuban...
Mindenegyben blog 2026. január 29. (csütörtök), 16:17
Ez a legjobb fánkrecept! Egy kis fánkot sütöttem a család kérésére, ebben a hidegben jól is esik. Nagyon finom lett, nem szívta meg magát olajjal, a recept a kommentbe
Hurka sütés egyszerűen – így nem durran ki soha többé! A hurka az a klasszikus magyar fogás, amitől a legtöbbünk szíve...
Mindenegyben blog 2026. január 24. (szombat), 11:18
Nyomjon már legyen kedves egy lájkot aki gyerek korától fogyasztja a lecsót és még kutya baja nem volt tőle!Figyeld mit írnak róla. A cikk a hozzászólásoknál olvasható