Töltött zsemle reggelire

Hirdetés
Töltött zsemle reggelire
Hirdetés

Töltött zsemle reggelire.

/Vasárnap reggelire ezzel leptem meg Zolikámat\./

Hirdetés
Erről az ételről kering egy ideje fotó a facebook-on, de nincs hozzá leírás, leginkább az ember képzeletére van bízva.
Hirdetés
Ez hát az én verzióm a témára. Először a sütőt bekapcsoltam 175 fokra, hogy előmelegedjen.

Hirdetés
 

Levágtam a zsemlék tetejét és kiszedtem a belsejét (ezeket kiszárítottam, majd zsemlemorzsát készítettem belőle). Olvasztottam egy kis vajat, ezt sóztam, borsoztam, majd ecset segítségével kikentem a zsemlék belsejét. Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam őket.

Sütöttem le egy kis kacszsíron szalonnát, majd hozzáadtam apró darabokra vágott hagymát és sonkát. Ezt jól összepirítottam.
Hirdetés
Mikor elkészült egy fém szitába öntöttem az egészet, hogy lecsepegjen a zsírja.
 
Hirdetés

Míg pirult a szalonna a hagymával és a sonkával, addig feldaraboltam a többi hozzávalót. Tulajdonképpen azt használtam amit találtam itthon. Szalámit, paprikát, aszalt paradicsomot és petrezselymet összevágtam, a trappista sajtot pedig lereszeltem. De ezeken kívül még bármit lehet hozzárakni.

Ezután jött a zsemlék megpakolása. Az aljába öt felé osztottam a lepirított hagymát, sonkát és szalonnát, erre került szalámi, reszelt sajt, paprika, petrezselyem és az aszalt paradicsom.

Hirdetés
Majd minden fészekbe ütöttem egy tojást. A tojások tetejét sóztam, borsoztam, a maradék paprikát és petrezselymet szétosztottam, végül beborítottam a maradék reszelt sajttal.

Hirdetés

Beraktam 15 percre a sütőbe, majd mikor lejárt az idő letakartam alufóliával és még visszaraktam 15 percre, tehát összesen fél órát sütöttem.

 
 
Oltári finom lett. A zsemle ropogós mint egy pirítós,  a beltartalom összesült, egyáltalán nem száraz. Zoltánom már követelte is tőlem a következő kört :) Azt hiszem ez lesz az egyik kedvenc reggelink. Ezt már csak azzal lehetne megspékelni ha a zsemléket is mi magunk sütjük.
 

Forrás: faluvegikurtaporta.blogspot.hu

2015. január 26. (hétfő), 08:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 05. (csütörtök), 18:37
Hirdetés

Lencsés burgonyaleves – otthonos, tartalmas és ellenállhatatlanul finom

Lencsés burgonyaleves – otthonos, tartalmas és ellenállhatatlanul finom

Lencsés burgonyaleves – otthonos, tartalmas és ellenállhatatlanul finomHa olyan levesre vágytok, ami egyszerre laktató,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 29. (csütörtök), 18:20

Ízes bukta, igazi retró – ahogy a nagyi készíti ?

Ízes bukta, igazi retró – ahogy a nagyi készíti ?

Ízes bukta, igazi retró – ahogy a nagyi készíti ? Van az az illat, ami már az első percben visszarepít a gyerekkorba: a...

Mindenegyben blog
2026. január 29. (csütörtök), 17:33

Pudinggal töltött leveles tészta – villámgyors, egyszerű és elképesztően finom

Pudinggal töltött leveles tészta – villámgyors, egyszerű és elképesztően finom

Pudinggal töltött leveles tészta – villámgyors, egyszerű és elképesztően finom Van az a pillanat, amikor megkívánunk...

Mindenegyben blog
2026. január 29. (csütörtök), 16:46

? Ropogós falusi sült csirke – a nagymama titkos receptje

? Ropogós falusi sült csirke – a nagymama titkos receptje

? Ropogós falusi sült csirke – a nagymama titkos receptje Van az a sült csirke, amelynek az illata már a kapuban...

Mindenegyben blog
2026. január 29. (csütörtök), 16:17

Ez a legjobb fánkrecept! Egy kis fánkot sütöttem a család kérésére, ebben a hidegben jól is esik. Nagyon finom lett, nem szívta meg magát olajjal, a recept a kommentbe

Ez a legjobb fánkrecept! Egy kis fánkot sütöttem a család kérésére, ebben a hidegben jól is esik. Nagyon finom lett, nem szívta meg magát olajjal, a recept a kommentbe

Egy kis fánkot sütöttem a család kérésére Szép napot, jó sütögetést kívánok! Egy kis édes finomság sosem árt, főleg...

Mindenegyben blog
2026. január 29. (csütörtök), 15:42

Hurka sütés egyszerűen – így nem durran ki soha többé!

Hurka sütés egyszerűen – így nem durran ki soha többé!

Hurka sütés egyszerűen – így nem durran ki soha többé! A hurka az a klasszikus magyar fogás, amitől a legtöbbünk szíve...

Mindenegyben blog
2026. január 24. (szombat), 11:18

Nyomjon már legyen kedves egy lájkot aki gyerek korától fogyasztja a lecsót és még kutya baja nem volt tőle!Figyeld mit írnak róla. A cikk a hozzászólásoknál olvasható

Nyomjon már legyen kedves egy lájkot aki gyerek korától fogyasztja a lecsót és még kutya baja nem volt tőle!Figyeld mit írnak róla. A cikk a hozzászólásoknál olvasható

 A lecsó az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar étel, amelynek alapját az egyszerű, mégis rendkívül tápláló...

Mindenegyben blog
2025. december 20. (szombat), 08:32

Közel 2 kilós kenyérke, aminek az összköltsége 550 forint sincs! ❤A receptet megtalálod a hozzászólásoknál>>>

Közel 2 kilós kenyérke, aminek az összköltsége 550 forint sincs! ❤A receptet megtalálod a hozzászólásoknál>>>

Közel 2 kilós házi kenyér – mennyibe kerülne ma valójában? Meglepő a végeredmény ❤Sokan emlékeznek arra az időre,...

Hirdetés
Hirdetés