Drámai hír érkezett!Rossz hírek jöttek Baranyi László, a Familia Kft. egykori nagypapájáról

Hirdetés
Drámai hír érkezett!Rossz hírek jöttek Baranyi László, a Familia Kft. egykori nagypapájáról
Hirdetés

Baranyi László, a Familia Kft. egykori nagypapája elkapta a koronavírust, otthonában, karanténban küzd a betegséggel. A 93 éves színművészt rosszullétek gyötrik. /Hat nappal ezelőtt vette észre magán tüneteket, ezután felhívta a háziorvosát, aki elrendelte neki a tesztet, ami pozitív lett\./

Hirdetés
Baranyi a Borsnak beszélt a betegségről. A lap Sas József halálhíre miatt kereste meg a színészt, ekkor derült ki a dolog.

Elmondta, hogy fogalma sincs, hogyan kaphatta el covidot, hiszen nem jár sehova otthonról, nem találkozott senkivel.

Hirdetés
Erről már korábban is beszélt, az unokái is le vannak tiltva, nem látogatják őt a járvány alatt.

Laci bácsi, aki a hétvégéig lesz karanténban, a legjobban attól fél, hogy a felesége is elkapja a vírust. A tüneteiről annyit mondott el, hogy „van bennem valami góc, pedig nem mondhatnám, hogy lázas vagyok. A lázmérő leginkább 35,5-öt mutat, egyszer szökött fel a testhőmérsékletem 38 fölé”. Hozzátette: hálás azért, hogy nem került kórházba.

Hirdetés

A lapnak elmondta, hogy nagyon megviseli Sas József halálhíre, hiszen több mint 60 éve voltak barátok. A temetésére nem tud majd elmenni, mert a humoristát – a zsidó hagyományok szerin

2021. január 19. (kedd), 12:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37
Hirdetés

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Hirdetés
Hirdetés