Hírek

Megszólalt Sas József özvegye! Döbbenetes dolgot árult el férje haláláról!

Hirdetés
Megszólalt Sas József özvegye! Döbbenetes dolgot árult el férje haláláról!
Hirdetés
A humorista január elején koronavírus-fertőzés miatt került kórházba, és felesége állítása szerint az utolsó napokban már nagyon gyenge volt.

„Józsi az utolsó napjaiban már elképesztően gyenge volt. /Azt hiszem, számára megváltás volt az elmúlás azok után, amiket az utóbbi hetekben átélt” – nyilatkozta a Ripostnak a 82 éves korában elhunyt humorista özvegye, Zsuzsa\./

Hirdetés

Sas József január elején koronavírussal fertőződött meg, és állapota olyan súlyos volt, hogy kórházba kellett vinni. Özvegye nem érti, hogyan kaphatta el a betegséget.

Hirdetés
„Mindannyian elvégeztettük a PCR-tesztet: én, a gyerekek, a gondozók, és mindegyikünké negatív lett. Senki nem koronavírusos, és nem is volt, aki a házunkban járt, így nem értem, hogyan történhetett mindez.”

Hozzátette, lehet, hogy annyira le volt gyengülve a szervezete, hogy fogékonyabb volt a kórokozókra. A humorista 2019 januárjában kapott kétoldali agyvérzést thaiföldi vakációja közben, amit hosszas lábadozás követett.

Hirdetés

Sas Józsefet várhatóan csütörtökön vagy pénteken helyezik örök nyugalomra a Kozma utcai zsidó temetőben a művészparcellában, Kabos László, Szenes Iván és Kellér Dezső szomszédságában.

2021. január 19. (kedd), 13:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

f
Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Előző
Következő
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 06:37
Hirdetés

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027 – itt az új táblázat, sokaknak 120 ezer forint is járhat!Mutatjuk

Rokkantsági ellátás 2027: tízszázalékos emelés jöhet, egyesek ennél jóval többet kaphatnakTíz százalékkal emelnék a már...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 05:59

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Miközben te aludtál, Magyar Péter olyat lépett, ami sok FIDESZEST felháborított!

Ekkora tököm még nem volt! – szokatlan ajándékkal pózolt Magyar PéterÓriási sütőtökkel a kezében, kétértelmű...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 19:39

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Nyilvánosságra hozhatják az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 18:04

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Hallerné egy mozdulattal RENDET TETT a Parlamentben, ilyet sem láttunk még!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 17:15

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Megnyíltak az ügynökakták – ezt írta ki a kereső Orbán Viktor nevére

Orbán Viktorra kerestek a megnyitott ügynökakták között – ezt jelezte a rendszer2026. november 4-én elindult a Nyitott...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 16:24

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Óriási botrány tört ki: Áradnak az ügynökmúlttal terhelt politikusok nevei!

Sorra kerülnek elő a politikusnevek – Fidesz a Horn- és az Antall-kormány volt miniszterei is szerepelnek az...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog

Mindenegyben blog , mint a nevében is utalunk rá, minden benne van, ami szem-szájnak ingere.

Kedves böngésző a napi fáradalmaktól meg tud nálunk pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni.

Mindenegyben blog -ban sok érdekes és vicces képet találsz. Ha megnyerte a tetszésedet csatlakozz hozzánk.

Rólunk:
Mindenegyben blog indulási időpontja: 2012. március
Jelenleg két adminja van a blognak: egy fiú és egy lány.
Kellemes böngészést Mindenkinek!

© 2026, mindenegyben.com. Minden jog fenntartva. - Adatvédelmi szabályzat - Felhasználási feltételek - Cookie tájékoztató - Impresszum
Hirdetés
Hirdetés